MIT

A belsőépítész rendszerben látja és kezeli a tervezéssel, kivitelezéssel járó munkafolyamatokat és részleteket. 

HOGYAN

A folyamatok közös átgondolásával és egyedi, tapasztalattal alátámasztott ötletekkel időt, energiát és költséget takaríthat meg.

RÓLAM

 2011-ben végeztem a Soproni Egyetem építész-tervezőművész szakán. Az azóta eltelt több, mint 10 évben főként üzletek, hotelek, közintézményeket, ipari és vendéglátó terek, magánlakások belsőépítészeti tervezésével foglalkoztam. Tervezéskor mindig arra törekszem, hogy az esztétika mellett megfelelőképpen érvényesüljön a funkcionalitás is. A kialakuló belső térélmény kapcsolódjon az épülethez, építészeti egységhez.
 
 A munkám első és egyben legizgalmasabb része a megbízók megismerése. A személyiségük, a szokásaik és a vágyaik jelölik ki a teret, ami a sajátjuk, és aminek megalkotása az én feladatom.   
 
Saját stúdiómat 2011-ben alapítottam, mely azóta kisebb csapattá nőtte ki magát. 2015-ben építész- és építőmérnök kollegáimmal közösen létrehoztuk cégeink kollaborációját a studio.summa3-at, így immár lényegesen nagyobb teammel állunk a komplexebb generáltervezési feladatok elé.
 
2021-től a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének művésztanáraként részt veszek az oktatásban is. 

kapcsolat
okl. építész-tervezőművész
E
BAKONYIBEA.interiors Kft.
9400 Sopron, Felsőlővér út 41. / office. 9400 Sopron, Várkerület 108/A 2.em.6.
Instagram feed

További információ